1981-ben születtem Plovdivban, a diplomámat a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán szereztem, majd később az EFFAS Befektetés-elemzői oklevelét is megszereztem. 2006-ban nemzetközi területen kezdtem dolgozni az OTP Banknál, több bolgár, román, szlovák, horvát és hazai befektetési és treasury projektben vettem részt. A Via Credit Kft. ügyvezető igazgatója vagyok. Angolul és bolgárul folyékonyan beszélek.
Tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem pénzügy és számvitel alapszakán, majd vállalkozásfejlesztés mesterszakán folytattam. 4 évet foglalkoztam területfejlesztési pályázatok írásával, valamint azok menedzselésével és pénzügyi elszámolásával. Jelenleg projektmenedzserként dolgozom. Angolul beszélek.
2000-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetemen, ezt követően számos cég és non-profit szervezet számára írtam pályázatokat. A Via Credit Kft-nél főként kutatás-fejlesztési, eszközbeszerzési projektekkel foglalkozom. Angolul folyékonyan beszélek.
2012-ben szereztem meg az okleveles közgazdász szakképzettségű mester diplomámat a veszprémi Pannon Egyetemen. 2013. óta foglalkozom pályázatírással és projektmenedzsmenttel (kutatás-fejlesztés, kapacitásbővítés). A Via Credit Kft.-nél főként kutatás-fejlesztési projektekkel foglalkozom. Angolul társalgási szinten beszélek.
Diplomámat a Szent István Egyetemen szereztem mint Gazdasági- és vidékfejlesztési agrármérnök. Szakmai előéletem során foglalkoztam VP, GINOP pályázatok írásával és menedzsmentjével, később pedig pályázatírói és projektmenedzsment team vezetésével. Jelenleg K+F-el kapcsolatos projektekben szakértőként veszek részt. Angolul folyékonyan beszélek.
Gazdasági- és vidékfejlesztési agrármérnökként végeztem a Szent István Egyetemen. Társadalmi és ifjúsági témájú projektekben vettem részt, jelenleg pedig K+F-fel kapcsolatos projektben szakértőként veszek részt. Angolul folyékonyan beszélek.
A diplomámat az ELTE Természettudományi Karán szereztem, később posztgraduális diplomát szereztem a Budapesti Corvinus Egyetemen. Az ELTE kutatás-fejlesztési célú nemzetközi pályázataival foglalkoztam, majd igazgatóként részt vettem az innovációs stratégia kidolgozásában, megvalósításában. Angolul folyékonyan beszélek.