Ezekkel az ötletekkel lehet a KFI pályázaton indulni

Ezekkel az ötletekkel lehet a KFI pályázaton indulni

Papadimitropulosz Alex
2024. február 6. 14:17

Korábbi bejegyzésünkben összefoglaltuk a megjelenő KFI pályázatokat. Most ahhoz kívánunk segítséget nyújtani, hogy milyen ötletekkel lehet a támogatást megpályázni.

Egy kis statisztika

123 milliárd forint értékben érkeztek be a pályázatok, és a felkínált 35 milliárd forintot ki nem használva 31 milliárd forint értékben hirdettek eredményes pályázati nyerteseket. A nyerési ráta 25%-os volt, ami nem annak a következménye, hogy túl sok jelentkező lett volna, hanem ennyi projektet talált támogatásra méltónak az új bírálati rendszer. Összehasonlításként a korábbi KFI pályázatoknál ez az arány inkább 30-40% feletti volt. Egy pályázati körből hosszú távú következtetést még nem lehet levonni, de az egy erős üzenet, hogy nem talált gazdára a teljes felkínált keretösszeg. Azaz a pályázók kezei közül kikerült projektötletek többnyire nem ütötték meg azt a szintet, amit a kiíró elvár.

Érdemes még egyszer átnézni, hogy milyen ötleteket várnak, hiszen idén a korábbinál jóval magasabb, 50 milliárdos kerettel újra megnyílik a pályázat és további 15 milliárdos kerettel a nagyvállalatok is tudnak közvetlenül pályázni.

Fókuszterületek

A fókuszterületek változatlanok maradnak, az a), b), c) és d) - „Egyéb” területek - pontokat alább elemezzük. A felhívás a következő fókuszterületeken megvalósuló projekteket támogatja KIZÁRÓLAG. Korábban a 4 területre 35 milliárd forint került felajánlásra 10-10-10-5 milliárd forint eloszlásban. A növekvő keretösszeg miatt az összegek feljebb tolódhatnak például 15-15-15-5 arányban a KKV-kat célzó fókuszterületi pályázatnál.

a) Az egészséges élet megőrzését szolgáló megelőző, gyógyító és ellátó rendszerek támogatása

Az egészségmegőrző, betegségmegelőző fejlesztésektől, a diagnosztikán (korai felismerési eljárások, orvosi képalkotás), a gyógyító beavatkozásokon és terápiákon át (gyógyszerkutatás, immunológia, orvostechnikai eszközök és műszerek fejlesztése), az időskori életminőség javításáig (egészségügyi szenzorok, mesterséges intelligencia), egészségügyi rendszerek megerősítése, valamint a társadalom egészségügyi veszélyekkel szembeni rezilienciájának megerősítésére irányuló eszköztár fejlesztése érdekében. Tehát olyan projekteket várnak, amelyek KÖZVETLENÜL kapcsolódnak az itt leírt módon az egészséghez. Nehéz konkrét gyűjtőfogalmat mondani, ezért mindenki nézze meg, olvassa el kétszer-háromszor és őszintén mondja meg, hogy közvetlenül érintett-e? Ha igen, akkor ebben a fókuszterületben tud pályázatot leadni.

A felhívás nem kizárólagos jelleggel felsorol példa területeket, ezek a:

  • Humán orvostudomány, KFI tevékenység
  • Gyógyszeripari KFI tevékenység
  • Orvosi műszer, orvosi eszköz, orvostechnikai fejlesztések
  • Piros biotechnológia
  • Járványügyi fejlesztések
  • Neurobiológia, agykutatási fejlesztések
  • Diagnosztikai, képalkotó eljárások
  • Reprodukciós kutatások és fejlesztések
  • Egészségügyi robotika
  • Egyedi, beteg specifikus implantátumok
  • Egészségügyi 3 D nyomtatási technikák
  • Telemedicina

Nem tartozik a pályázati értékrendbe az egészséges életmódot és az egészségmegőrzést szolgáló rekreációs tevékenységek, balneológiai fejlesztések, kozmetikai fejlesztések, sport fejlesztések. Ezek fejlesztésére a d) „Egyéb” kategória keretében lehet pályázni. Az egészségügyi informatikai fejlesztésekre a c) Gazdaság és társadalom digitális átmenetének támogatása fókuszterületen belül lehet pályázni. A pályázat az egészségügyi marketinget, termékértékesítő on-line felület fejlesztést, egészségügyi kereskedelmi és üzleti megoldási fejlesztéseket NEM TÁMOGAT.

b) A gazdaság zöld átmenetének és a körforgásos gazdaság kialakításának támogatása

A klímasemlegességet előremozdító modern, erőforrás-hatékony, versenyképes és fenntartható hazai gazdaság kialakítását támogató megoldások fejlesztése, az éghajlatváltozás és földrajzi alapok adta kihívásoktól (agrár innovációk és vízgazdálkodás), az energiatakarékosság növelése, a tiszta energiára való átállás felgyorsítása, saját energiahordozók kiaknázása, illetve energia-tárolási és hálózati innovációk területén át a fenntartható környezetgazdaság és bioalapú gazdaság különféle irányainak soráig. A fókuszterület magában foglalja a megújuló és természetes energiaforrások szélesebb körű elterjesztését lehetővé tevő technológiák kutatását és fejlesztését az energiaigényes ágazatokban és a lakossági felhasználásban. A fókuszterület az S3 „erőforrás-hatékony gazdaság prioritásával” összhangban azokat a körforgásos gazdasághoz kapcsolódó technológiai megoldásokat is támogatja, amelyek a rendelkezésre álló erőforrások lehető leghatékonyabb kihasználására és a hulladék minimalizálására irányulnak, valamint a technológiai folyamatok erőforrás-hatékony felhasználási, optimalizálási lehetőségeinek kihasználásával, vagy a termékek életciklusának az átalakításával csökkentik a környezeti terhelést és mérséklik a klímaváltozás hatásait.

A hosszú leírást követően segítséget adnak a példa területek, amik teljes egészében csak iránymutatásként szolgálnak, mert számos a fenti definíciónak megfelelő ötlet lehet, amely éppen nem került bemutatásra:

  • Zöld biotechnológia
  • Regeneratív mezőgazdasági technológiák technológiai innovációja, víz- és tápanyagigény, és a növényvédelmi beavatkozások környezeti terhelésének csökkentésére irányuló megoldások
  • Fenntartható élelmiszeripari, feldolgozás-technológiai megoldások
  • Fenntartható vízgazdálkodás technológiai innovációja
  • Fenntartható szennyvízkezelés technológiai innovációja
  • Fenntartható hulladékgazdálkodás technológiák
  • Megújuló energiák technológiai innovációja
  • Fenntartható energiatárolás technológiai innováció
  • Környezeti, ökológiai, klimatikus monitoring technológiai innovációja
  • Bioalapú gazdasági technológiák
  • Zöld átállást szolgáló anyagtudományi – pl. lebomló anyagok – fejlesztések
  • Zöld átállást szolgáló, fauna és flóra kímélő építő ipari, épület-energetikai technológiák fejlesztése

Nem tartozik ide a termelékenységnövelésre, illetve termékportfólió bővítésre irányuló mezőgazdasági vagy élelmiszeripari fejlesztés, valamint az elektromobilitáshoz kapcsolódó járműipari innováció. Ezek fejlesztésére a d) „Egyéb” kategória keretében lehet pályázni.

c) A gazdaság és társadalom digitális átmenetének támogatása

A fókuszterület ösztönzi a hazai infrastrukturális előnyök (hálózati fejlettség, sávszélesség, lefedettség) KFI területen történő kiaknázását, támogatja az élvonalbeli technológiák hazai fejlesztését (pl. mesterséges intelligencia, kvantumtechnológia, intelligens hálózatok, autonóm rendszerek, blockchain, nagy teljesítményű számítástechnikai képességek kiaknázása), valamint fejlett kiberbiztonsági projektek és megoldások kidolgozását, valamint a magas szintű digitális készségek fejlesztését lehetővé tevő alkalmazások fejlesztését, valamint fejlett kiberbiztonsági projektek és megoldások kialakítását, beleértve mind a HW, mind a SW fejlesztéseket és kapcsolódó KFI tevékenységeket. A fókuszterületen belül támogatottak továbbá a közszolgáltatások hozzáférésének bővítését szolgáló digitális, smart fejlesztések (pl. egészségügyi adatbázis fejlesztések), valamint a szektorok közötti kapcsolatok és a különböző ágazatok, ellátási láncok egymásra épülő folyamatai kialakítását támogató digitális eszközök fejlesztései (pl. mezőgazdaság és élelmiszeripari kapcsolatok támogatása IKT megoldásokkal). A digitalizációval foglalkozó fókuszterület igen népszerű, ebben látjuk azt, hogy nagyon máshogyan kell megközelítenie a pályázóknak. A felsorolt példákba kapaszkodva kell a pályázóknak ”átütő” erejű, nemzetközi szinten is mérhető javaslattal előállni az alábbi példák mentén:

  • hálózati technológiai fejlesztések: 5G/6G, sávszélesség, penetráció, vezeték nélküli hírközlési hálózatok, next generation internet
  • informatikai hálózati fejlesztések: felhőalapú, peremhálózati és blokklánc technológia, kvantuminformatikai megoldások, HPC
  • mesterséges intelligencia és adattechnológia, big data elemzés, nagy nyelvi modellek, autonóm rendszerek, gépi tanulás, IoT
  • Ipar 4.0 megoldások: ipari digitalizáció, intelligens gyártás, ipari folyamatok optimalizálása
  • chipgyártás és chipfejlesztés folyamatába való bekapcsolódás
  • IKT alapú űrkutatási, űrtechnológiai fejlesztések, távérzékelés, környezeti megfigyelés, kommunikáció, navigáció
  • e-közszolgáltatások, e-azonosítás, e-hitelesítés, beleértve az egészségügyi, e-health célú adatbázis fejlesztéseket
  • készségfejlesztő oktatási és a nemzeti kulturális emlékezetet támogató rendszerek
  • szektorok közötti kapcsolatok, egymásra épülő folyamatok kialakítását támogató digitális eszközök fejlesztése (így pl. mezőgazdaság és élelmiszeripari kapcsolatok támogatása IKT megoldásokkal)
  • kiberbiztonság, adatbiztonság és adatvédelem

A magas szintű digitális készségek fejlesztését lehetővé tevő megoldások készségfejlesztő oktatási fejlesztésére a d) „Egyéb” kategória keretében lehet támogatási igényt benyújtani.

d) Egyéb támogatható tevékenységek

Minden olyan ötlet, ami nem fér bele az a), b) és c) fókuszterületi kategóriába, az az „Egyéb” kategóriában pályázható.

A korábbi években nem volt ilyen specializált megkötés, elég volt illeszkedni az S3-hoz. Azáltal, hogy ennyire koncentrált lett a pályázható témakör, úgy a bírálatnál is akár több hasonló témájú projekt versenyzik egymással. Azt már most egy kör után látjuk, hogy a megkövetelt minőség magasabb elvárással bír.

További információért, tanácsadásért töltse ki a kapcsolatfelvételi űrlapunkat.

A címkép forrása: Shutterstock

Kérdése van? Elakadt?
Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Legyen naprakész a pályázati lehetőségekről!
Igénybe venné szolgáltatásunkat?