A GINOP Plusz 3.2.1 – A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül című pályázattal a vállalkozásoknak nagyszerű lehetőség terem, hogy a képzések mellett a munkavállalók bérének egy részét is finanszírozni tudja támogatásból. Még nem késő elindulni, július 31-ig lehet pályázni.
A korábban megjelent képzési pályázatokhoz képest finomítottak a szempontrendszereken, például nem kötelező új, hátrányos helyzetű munkavállalót felvenni, és nincs erősen korlátozó jövedelem-limit. Amitől szintén népszerű még, hogy több, és jól használható elem került bele, amelyeket de minimis keret jogcímen elszámolhatnak a pályázó vállalatok.
A pályázat főbb paraméterei
A pályázat elérhető mikro, kis – és középvállalatok, valamint nagyvállalatok számára is, és nagyon fontos, Budapesten és Pest megyében is! A nagyvállalatok 150 millió forintig mehetnek, a KKV-k számára 75 millió forint a maximális támogatási összeg.
Támogatási intenzitás (képzési költség és képzési időre jutó bértámogatás is):
- Mikro- és kisvállalkozások esetén: 70%,
- Középvállalkozásoknál: 60%,
- Nagyvállalatoknak: 50%.
A projektmegvalósítási időszak az elbírálástól számítva 18 hónap lehet, ez a viszonylag hosszú idősáv engedi, hogy ha éppen az elbírálást követő időszakában a vállalkozás számára nem előnyös, hogy a munkavállalók nagy része képzéseken vegyen részt, a tréningek később is megvalósíthatóak legyenek.
Munkavállalónként akár 350 ezer forint képzési támogatás is rendelkezésre áll.
Elszámolható képzéstípusok:
- Szakmai ismeretre irányuló és jogszabályhoz kötött képzések
- Soft skill képzések (stresszkezelés, kommunikáció, vezetőképzések)
- Információs és kommunikációs (IKT) technológiákra irányuló képzések
- Nyelvi képzések
+ Belső képzés is elszámolható, ahol egy szintén a cégben dolgozó kolléga oktatja a többi munkavállalót, ezek lehetnek akár betanító/onboarding vagy gyakornoki programok is. Ebben az esetben a képzési költség az oktató béréből kerül kiszámításra, valamint a képzésen résztvevők bére számolható el.
Nagy előnye a pályázatnak, hogy a képzések online formában is megvalósíthatók!
Elszámolható elemek
Az említett bértámogatáson felül elszámolható még a Projekt előkészítésen belül a „Képzési terv kialakítása, munkavállalói képzési igények felmérése”, a Projektmenedzsment költségeinek egy része. A KKV-k és kisvállalkozások számára extra elszámolható lehetőség a szakmai megvalósító munkatárs bére havi 300 ezer forintig, a projekt végéig.
Tehát július 31-ig még nyitva áll a lehetőség, jól jöhet a támogatás, ha például már tervezzük az őszi időszakra a vállalati képzéseket. Pályázati adminisztráció, mint mindig, most is van és nem is kevés, ezért ha egyedül nem megy, semmi gond, forduljon profi pályázati tanácsadóhoz!